Brent, mi volt az első reakciód, amikor felajánlották a szerepet?
Leginkább az vonzott, ahogy megírták Kent Nelson személyét a suttogó hangokkal a fejében és a rossz lelkiismeretével. És ez színészként mindig szórakoztató. Játszottam már agykárosultat korábban. Az Andromeda alatt nagyon sokat tudtam meg az agyi betegségről, amit felhasználtam a karakternél és úgy gondoltam, hogy nagyon érdekes lehet. Nagyon vicces is volt eljátszani. Dr. Fate már nagyon régóta a képben van és imádom azt a tényt, hogy ezt a fickót már a '40-es évek óta ismerik.
Úgy hangzik, hogy ez tényleg elvarázsol téged...
Amikor gyerek voltam, az apám és én állandóan rádiót hallgattunk és arról beszéltünk és imádtam az egésznek a "hangját" a műsorokban, ezért is jött nekem ez a Dr. Fate dolog. Ismered The Shadow-t? The Shadow az a féle hangstílus volt, amit akkoriban használtak a rádiós műsorokban, ami mahában hordozta a karaktereket. Úgy gondoltam, hogy ez nagyon érdekes.
Gondoltam jó móka lenne. Az alteregoja annyira más, mint az ember a maszkban és én ezt el akartam játszani. A sorozatban, amiben azelőtt voltam, az Andromeda-ban, egy maszkot viseltem, amiben volt egy mozgató szerkezet, tudod, de ebben az esetben nekem kellett megpróbálnom, hogy működjön a maszk és csak a hangom valamint a mozgásom változott. Szóval igazán szórakoztató volt eljátszani két teljesen különböző karaktert.
Ez az első eset, hogy Dr. Fate élőben szerepel. Utánanéztél a történetének?
Hallottam róla és igazán szerettem volna szintbe hozni magam az életéről, mert azt mondtam, hogy "ez az első alkalom?" Találnom kellett valami érdekeset. Ezért elmentem és átnéztem a képregényeket, hogy találjak róla valamit. Van néhány rajongóm, akiket az Andromeda alatt ismertem meg és ők segítettek keresni.
[Nevet] Tudod milyen segítőkészek a rajongók, amikor valami izgalmasról van szó.
Így van.
Az Absolute Justice-ban mit csinál Kent? Mi a véleményed róla?
Elég sok mindent meg fogtok tudni ezekről a srácokról és a JSA-ról, de mivel Kent Nelson már régóta ott van, nem fedhetnek el minden titkot. Volt egy felesége, szerelmes volt és nagyon kötődött hozzá. Nem fogtok ebből túl sokat látni - viszont annál többet Hawkman és felesége kapcsolatából - de van az a jelenet, amikor sokat beszél róla és szép emlékei vannak.
Ebből következtethetünk, hogy milyen helyen volt azelőtt. Egy normális srác, igaz? Ez az utolsó esélye, hogy közvetítsen - mivel nyílt egy ablak számára az őrület felé - és tényleg ez az utolsó lehetősége, hogy azt mondja, amit ő akar. És ezt teszi. Úgy játszom el, mintha ez egy döntés lenne, amit ő hozott. Tudja, hogy mi fog történni, igaz? Látja a jövőt. Ezzel a tudattal, te is ezt választanád, mert tudod, hogy hasznos? Ez volt a gondolat a fejemben. És úgy gondolom, hogy ezt csinálja és valamilyen szinten azt akarja, hogy vége legyen. Mert vissza akarja kapni a feleségét, az életét és minden ilyesmit.
Tudod, a képregényekben - ahogy olvastam és remélem jól tudom [nevet] - van ez a Nabu nevű lény, aki azt ígéri Kentnek, hogyha azt teszi, amit mond és végigjárja Nabu szintjeit, akkor a végén megjutalmazza. Nem beszél a jutalomról, de tudja, hogy a végén szabad lesz, ugye? Szóval azt hiszem szembenéz mindezzel, tudod, hogy újra találkozhasson a feleségével. Ez olyasmi, amit mindenki tud körülötte, mert már régóta tart, kivéve Hawkmant. Ezért olyan erős a kapcsolatom vele, mert mindenki már tudja, hogy már elment.
Örülök, hogy megemlítetted Michael Shanst, aki Hawkmant játssza. Milyen volt vele és Britt Irvinnel (Stargirl) dolgozni?
Nos, érdekes volt Michaellel, mert a Csillagkapuban Ferettit alakítottam még a legelső részben, mikor is? Tíz éve? És ekkor találkoztam vele, majd ezután többször is dolgoztunk együtt - az Andromeda-ban is volt vendégszereplőként. Nagyon régóta ismerem már Michaelt és a múltunk is hasonló.
Mindketten azt akartuk, hogy erős legyen a kapcsolatunk, mert ezek a srácok már nagyon régóta barátok és Michael karaktere odafigyel Kentre. Tényleg azt akartuk, hogy kötelék alakuljon ki közöttünk, ami könnyű volt, mert ismerjük egymást és nyíltan, könnyedén tudunk beszélni egymással színészként.
És Britt, ő remek, mert fiatal és mindenre kész [nevet] és a karaktere is pont ilyen. Ő nagyon jó.
És milyen volt eljönni a Smallville univerzumba és együttdolgozni a számukra már megszokott stábbal?
Nos, ők nagyszerűek voltak. Tényleg. Már nagyon régóta együtt vannak és olyanok, mint egy rendesen megolajozott gépezet. Nagyon egyszerű volt velük dolgozni és még nagylelkűek is. Tom Welling a színészetben és a rendezésben is nagyon jó - ő rendezte a második felét. Úgy beszélt velem, mint egy színésszel, amikor elmondta, hogy mit gondol. Olyan dolgokról is beszélt velem, mint amikről egy színész szokott és nem csak a jelenetekről meg ilyesmikről. Időt fordított rá, hogy beszéljen a karakterről, a motivációról és minden ehhez hasonló dologról.
És úgy gondolod, hogy ez mind Tom színészi tapasztalataiból származik.
Igen, mivel ő a forgatáson nőtt fel, nem? Gondolom hallottál már a kamerákról, a szögekről és a fényekről, már hallottad ezeket a technikákat, de azt nem tudod megtanulni, hogyan kell együtt dolgozni a színészekkel, ezt tapasztalnod kell. És ezt, úgy gondolom, határozottan a tapasztalataiból merítette, mert ő nagyon nyugodt a forgatás alatt. Nem borul ki vagy kap sokkot [nevet] vagy bármi ilyesmi. Ő egy tapasztalt rendező, már ahogy én észrevettem. Nagyon könnyű vele dolgozni. Megengedi, hogy kipróbálj dolgokat, engedi, hogy a színészek játsszanak, ami szerintem nagyon fontos. Nagyszerű volt.
Beszéljünk Dr. Fate ruhájáról, ami rendkívűl élethűen mutatja be az eredeti képregényben ismertet. Milyen volt viselni?
Sárga és kék, a legjobb, igaz? [Nevet] Hű, ez élénk. Alapszínek. Igazából nagyon tetszett, az egész bőrből készült és a srác, aki csinálta, nagyszerű volt és jól készítette el. És ez olyan volt, mint a '40-es években, szóval megmaradtak annál a ruhánál, amit a képregényekben láttam. Aztán, először azt gondoltam, hogy "jajj, hogy működik majd ez a maszk?" De nagyon érdekesen oldották meg a hajlását és a fényeket, tudod? Ami elég király.
Aztán azt gondoltam, hogy "hmm, nem fog harcolni" és a sorozatban csak a kezén keresztül használja az erejét - igazából elmentem és megnéztem a képregényekben és tudtad, hogy mindig egy bizonyos módon ábrázolják a kezeket? A képregény rajzolók egy bizonyos szögből rajzolják le és - hogy is mondjam - a kezek mindig kifejezik önmagukat, mint amikor valamit forgatnak egy bizonyos szögből. Megpróbáltam lemásolni - mint például amikor Pókember kilövi a hálóját és az mindig hullámos, tudod. A csuklójából lövi ki. És amikor ránézel Dr. Fate-re és felemeli a kezét, úgy rajzolják meg, mintha látnánk az erejét - ha ez lehetséges egyáltalán. Szóval megpróbáltam ezt lemásolni és így használni a kezemet.
És persze a ruhára is nagyon gondosan figyeltem, hogy "vajon mit tudok ezzel csinálni?" Hogyan kell a köpenyt helyesen mozgatnom, hogyan mozoghatok és - elég alacsony vagyok [nevet] - ez mind elég feladatot adott!
Hallottam más színészektól, akik szintén maszkkal dolgoztak, hogy megpróbálták "elcsatornázni" a fejüket.
Amikor ránézel a ruhára láthatod, hogy az korlátozó. Szűk, igaz? És az egyik legnagyobb baja az volt, hogy nyikorgott [nevet], szóval sokszor ahelyett, hogy az egész karomat megmozdítottam volna, inkább elfordítottam a testemet vagy a fejemet. Ezt többször fel lehet fogni valamilyen kinyilvánításnak a test felől e hang helyett. Ahogy mondják, a szem a lélek tükre, de ha maszkot viselsz és az egész arcodat eltakarja, akkor el kell billentened a fejed vagy megmozdítanod a tested, esetleg a karodat.
Nagyon zárt volt a sisak?
Nem igazán. Egész jól meg volt csinálva, világítással. Nehéz se volt. Azt hiszem Michaelé eléggé nehéz lehetett, de az enyém könnyű volt. Az egyetlen zavaró dolog a drótok voltak a hátamon. Nem volt egy könnyen le-, felvehető dolog, de nem volt bonyolult vagy kényelmetlen. Egy kicsit meleg volt, ez minden.
A fények nem károsították a látásodat?
De igen, egy kicsit, amikor mentem. De sokat voltam a forgatáson és egyszer csak ráébredtem, hogy elég jól ismerem az utat. Sokszor jártam meg ugyanazt az utat - és remélhetőleg senki sem rak az utamba egy széket. [Nevet]
Szóval az arcodon kívül, tudtad használni valamennyire a szemedet a közeli felvételeken?
Azt hiszem igen. A színész, aki a marsit játssza, Phil Morris? Ő egy csodálatos ember, akivel könnyű dolgozni és volt egy közös jelenetünk, ahol megpróbáltam használni a szememet, félrebillentettem a fejemet különböző pozíciókba - valamit ki akartam próbálni rajta abban a jelenetben és akkor ott volt még a hangom és a mozgásom is alapvetően meg ilyesmik...
Ok, Brent, eddig kedvesen bántam veled, de egy rajongó kérdésére is válaszolnod kell [nevet] - néhányan azt állítják, hogy a varázslatot használó Dr. Fate-nek nincs szüksége páncélra. Mit szólsz ehhez?
Nos, ismét, ha megnézed a '40-es évekbeli képregényeket, akkor láthatod, hogy milyen felszereléseket kaptak. Tudod, hogy miket használtak? Ha megnézed a dolgokat, észreveheted, hogy némelyek, a régi karakterek közül silányan néznek ki, ugye [Nevet] És a Flash is úgy néz ki az I. világháborús sisakjával, rajta szárnyakkal. Az összes ruhájuk pamut és bőr. Szóval ha megnézed Dr. Fate-et, nem egy szemtől-szembe harcoló pasas, akármennyire is lő mindenkire varázslatos dolgokat. De ha megnézzük az ellenségeit, nem árt mindenfélével felszerelkezni, köztük egy mellvérttel, igaz? Szóval, ha a bőr volt elterjedve, akkor azt használták. Ha manapság találják ki, akkor biztos egy fürdőruhában lenne [nevet] vagy egy olyan apró speedo-gatyában, amit napjainkban adnak rájuk. [Nevet]
De nagyszerűen néz ki; jól mutat együtt Green Arrow-val. A színész, aki játssza őt, Justin Hartley csodálatos - vicces fiú. Megérdemelne egy saját vígjátéksorozatot, nagyon vicces volt a forgatáson.
Talán kap egy spin-off sorozatot: The Green Arrow Comedy Show.
Egész biztosan! Gyors és szellemes a srác, és ebből nagyon sokat hozzátesz a karakteréhez, de már akkor is vicces, ha csak ülök vele szemben.
De amikor megnézed Hawkmant vagy Dr. Fate-et és odarakod őket Green Arrow mellé, akkor könnyen észreveheted a különbséget, hogy mennyi minden változott a ruhatervezésben a 2000-es és a '40-es évek között, amit néha még hitelesíteni sem ártana. És tetszik, hogy felhasználják ezt az eredetiséget, mert ez annak a korszaknak a stílusát tükrözi, igaz? És pontosan ezért csinálják így a ruhatervezők. Majdnem olyan, mint egy motoros dzseki, majdnem. A ruha kétrészes, nem egy.
Nagy kérdés - ha megkérnek, újra eljátszod Dr. Fate/Kent Nelson szerepét?
Azt hiszem igen. Szeretném újra megcsinálni. Igazából elég vicces lenne. A végén volt néhány érdekes ötletem. Szeretnék látni egy kicsit több Kentet. Érdekes lenne, ha csinálnának egy külön részt neki. Nagyon szórakoztató lenne.
Tudod, Dr. Fate idén ünnepli 70. születésnapját és több ezernyi rajongója van világszerte - mennyire folytál bele a karaktered kialakításába?
Sosem gondoltam erre igazán. Úgy dolgoztam, ahogy az meg volt írva a forgatókönyvben és megpróbáltam rájönni, hogy miként éli az életét, mit akar és mindezt hogy adta a kezembe az író. Hiteles szeretnék maradni. Amikor olyan karaktert játszol, mint Dr. Fate - kutattam utána egy kicsit és próbáltam hitelesen előadni az összes rajongója miatt, de ugyanakkor ott van az író is, akit követned kell. És nem akarsz egy csomó olyan dolgot csinálni, amit a karakter nem tenne. Ugyanakkor követned kell önmagadat is mint színészt. Van egy rendező, egy író, egy producer és mindenkinek meg van a munkája és aztán odamész és azt mondod, hogy ok, így akarom eljátszani. És az egész csapat ezen fáradozik.
Újra mondom, úgy gondoltam, hogy a ruha nagyon valósághű ahhoz, amit a képregényekben láttam, így talán azt gondolod, hogy megadtad a srácnak az igazságérzetét és boldog lesz. Azt akarod, hogy a rajongók szeressék, mert ők azok, akik nézik, igaz?
Figyelj, láttam az Absolute Justice egyik vágott verzióját és azt hiszem a JSA rajongók nagyon boldogok lesznek tőle.
Ez remek. Nagyon remélem.
Nézni fogod péntek este?
Még nem tudom. Gondolkodom rajta. [Nevet] Az egyik unokatestvérem óriási Smallville rajongó és a Facebookomra rengetegen írtak, hogy "ó, benne leszel a Smallville-ben?" Az anyukám biztosan nézni fogja.
Dr. Fate anyukája! Általában megnézed a saját munkádat?
Nem mindig. Nem, mert ha szórakozni akarsz és megnézed, elképzeled, hogy mit akartál attól a jelenettől és az nem sikerül úgy, akkor azt mondod, hogy "á, ez nem lett jó" vagy "ez remek lett." Mert ha végeztél, akkor az már mind a vágó és a rendező feladata. Te elvégezted a munkádat. De igen, bizonyára megnézem; azért nézem, hogy megfigyeljem a többi színész játékát, hogy megnézzem Michael mit csinált, mert sok jeleneténél nem voltam ott. Valószínűleg ezért nézem meg.